Szabó László külgazdasági, külügyminiszteri helyettes látogatása Angólában

Angola/Magyarország: a Magyar Köztársaság külgazdasági és külügyminiszter helyettese fontosnak tartja a két nép közötti kapcsolatok megerősítését

Luanda – Az angolai és a magyar nép közötti kapcsolatok és összeköttetések a két ország közötti együttműködés "legfontosabb " eleme, hangsúlyozta ma (hétfőn), Luandában, Szabó László, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter helyettese.

A diplomata Angop-nak nyilatkozott a 4 de Fevereiro Nemzetközi Repülőtéren, néhány perccel az után, hogy Luandába érkezett háromnapos hivatalos látogatásra, amelynek célja az Angola és az Európai Únióhoz tartozó Magyarország közötti együttműködés  fellendítése.

A diplomata szerint ez a látogatás lehetővé teszi a mai Magyarországnak, mint turisztikai célországnak a bemutatását, és elősegíti a két nép közötti állandó és rendszeres kapcsolat kiépítését, miközben mindkét oldalon fellendíti az üzleti kapcsolatokat.

Szabó László miniszterhelyettes utazásának másik célja egy együttműködési  szerződés aláírása volt, amely a bilaterális kapcsolatok újraélénkítését tűzi ki célul.

Tekintettel arra, hogy Angola éppen az elsősorban a kőolajtól függő gazdasága változatosabbá tételének korszakát éli, igen jól jön a Magyarország által kínált sokféle üzleti lehetőség.

A miniszterhelyettes szerint Magyarországnak igen fejlett, gépesített mezőgazdasága van, és mezőgazdasági anyagokat és gépeket tud szállítani Angolába, azonkívül  fontos cserelehetőségek vannak az építőipar és az infrastruktúra, a hadi felszerelések javítása, a technológia transzfer, a telekommunikációs és számítástechnikai technológia területén.

Az Angolai Köztársaság és Magyarország 1977 április 8-n létesített diplomáciai kapcsolatot Gazdasági, Műszaki-Tudományos és Kulturális Egyezmény aláírása révén.

Angola: Az oktatásnak és a felsőoktatásnak elsőbbséget kell élveznie a bilaterális kapcsolatokon belül, mondja a magyarországi nagykövet.

Luanda - Angola magyarországi nagykövete, Lizeth Satumbo Pena ma (hétfőn) Luandában síkra szállt a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatok megerősítéséért, amelynek középpontjában az oktatásnak és a felsőoktatásnak kell állnia.


Lizeth Pena - Angola magyarországi nagykövete

A diplomata az Angop-nak nyilatkozott a 4 de Fevereiro Nemzetközi repülőtéren, ahol a magyar külgazdasági és külügyminiszter helyettest, Szabó Lászlót fogadta, aki háromnapos hivatalos látogatást tesz az országban a bilaterális kapcsolatok megerősítése keretében.

Lizeth Pena úgy véli, hogy az együttműködésnek ki kell terjednie ezekre a területekre, „tekintettel a magyar iskolák jó hírnevére és azok technológiai potenciáljára" - amit kiválóan be lehet illeszteni a kormány nemzeti szakemberképzési fejlesztési terveibe -, tekintettel továbbá a mezőgazdaságra és az egészségügyre.

Az Angolai Köztársaság és Magyarország 1977 április 8-n létesített diplomáciai kapcsolatot Gazdasági, Műszaki-Tudományos és Kulturális Egyezmény aláírása révén.

Fotó: portal.angop.ao

Angola és Magyarország vizsgálja az együttműködési mechanizmusok fejlesztési lehetőségeit.

Luanda – A kétoldalú kapcsolatok minél több területen való növelése állt ma (kedden) az Angolai és Magyar Köztársaság közötti tárgyalások középpontjában Luandában, a Mirex együttműködésért felelős államtitkára, Ângela Bragança és Szabó László, az utóbbi európai ország külgazdasági és külügyminiszter helyettese közötti találkozón.


Szabó László, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter helyettese

A találkozót követő sajtótájékoztatón az együttműködésért felelős államtitkár kiemelte a két ország közötti együttműködés fontosságát.

Ângela Bragança hangsúlyozta, hogy a szóban forgó ország már a múltban is segítette Angolát.

Az együttműködésért felelős államtitkár elmondása szerint most szakemberek mennek Magyarországra, hogy a helyszínen tanulmányozzák az együttműködés leghatékonyabb lehetőségeit.

Ezért az angolai hatóságok örömét fejezte ki, hogy ez az ország érdeklődéssel vesz részt az angolai nemzeti szakemberképzés folyamatában.

Már az a szándék is, miszerint Magyarország újra nagykövetséget kíván nyitni Luandában, mutatja, hogy ez a diplomáciai lépés is elősegíti majd a két ország közötti kapcsolatok fellendítését.

Az államtitkár bejelentette, hogy a magyar fél hajlandó angolai termékeket forgalmazni a magyar piacon, amely az európai piac kapuja.

Az együttműködés céljairól szólva kijelentette, hogy „nem csak árucseréről van szó, hanem technológiai transzferről is”.

Említette, hogy a tárgyalásokon megvitatták többek között a vízumkényszer megszüntetéséről és a műszaki együttműködésről szóló dokumentumokat.

Szabó László külgazdasági és külügyminiszter helyettes a maga részéről elmondta, hogy szó van továbbá Magyarország luandai nagykövetségének a közeljövőben esedékes megnyitásáról, ami nagyban hozzájárul majd a két ország közötti együttműködés megerősítéséhez.

Elmondta, hogy a megbeszéléseken szóba kerültek azok a legfontosabb területek, amelyeken a következő években együttműködésre kerül sor, ezek többek között az egészségügy, a mezőgazdaság és a tömegközlekedés.

Hangsúlyozta, hogy országa nem kizárólag árucserére gondol, hanem munkahelyteremtésre is.

Másrészt kiemelte az angolai kormánynak a gazdaság változatossá tétele érdekében kifejtett erőfeszítéseit is.

Angola: Magyarország 2016-ban nyitja meg újra a nagykövetséget

Luanda - A Magyar Köztársaság 2016-ban újra megnyitja angolai nagykövetségét, a két állam közötti kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében, nyilatkozta ma (hétfőn) Luandában a magyar külgazdasági és külügyminiszter helyettes, Szabó László.

A magyar diplomata így nyilatkozott az Angop-nak, néhány perccel az angolai fővárosba történt megérkezése után, ahol szakemberekből álló delegáció élén háromnapos hivatalos látogatást tesz a kapcsolatok és az együttműködés fellendítése érdekében.

A vendég elmondása szerint a nagykövetség 2016 első negyedévére tervezett újra megnyitásáról folytatott megbeszélések ugyan „új lendületet adnak a jelenlegi kétoldalú kapcsolatoknak, a Luandában most sorra kerülő tárgyalások azonban segítenek a konkrét időpont kijelölésében” – hangsúlyozta.

Első angolai látogatásán Szabó László ismertette Magyarország együttműködési stratégiájának kibővítését „a kontinens által nyújtott üzleti lehetőségek és fejlődési tendenciák szem előtt tartásával”.

“Elismerjük, hogy javítani kell kapcsolatainkat, ezért újra nagykövetséget kell nyitnunk itt   Angolában” jelentette ki, hozzáfűzve, hogy „az angolai kormány nyitott, és tárgyalni fogunk a kapcsolatok megerősítéséről.”

Emlékeztetett, hogy a korábbi angolai magyar nagykövetség bezárását követően és a „hidegháború” végével a két ország a kapcsolatokat a dél-afrikai magyar nagykövet révén tartotta életben, aki rendszeresen utazik Luandába.

Angola befektetőként várja Magyarországot

Forrás: Jornal de Angola |
2015 június 16


Fotó: Domingos Cadência

Angola abban a helyzetben van, hogy javítson a tárgyalások légkörén, mondta tegnap Luandában az ANIP (Nemzeti  Magánbefektetési Ügynökség) műszaki és jogi fejlesztésért felelős igazgatója a Magyarország külgazdasági és külügyminiszter helyettesével, Szabó Lászlóval folytatott megbeszélésen, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Angolában.

Ezzel kapcsolatban José Chinjamba meghívta Magyarországot, hogy vegyen részt az angolai gazdaság változatosabbá tételében. „Megvannak a feltételek ahhoz, hogy a baráti országok részt vegyenek Angola fejlődésében” – mondta az ANIP igazgatója, aki José Chinjamba, az ANIP elnöke, nevében tájékoztatta a magyar delegációt az angolai magánbefektetések jogi kereteiről, kiemelve, hogy a következő hónapokban az ANIP új jogi kereteket dolgoz ki azzal a céllal, hogy tovább javítsa az angolai magánbefektetési rendszert. „Angola több angolai és külföldi befektetőt kíván találni a gazdaság változatossá tétele érdekében”.

Ezt megalapozandó, mondta, Angola útnak indította a gazdaság változatossá tételének politikáját, leszögezve, hogy az ország nyitott hazai és külföldi befektetők előtt a közlekedés, a hotel és turizmus, az építkezés, a mezőgazdaság és az informatika területén. José Chinjamba síkra szállt a magyar vállalkozóknak az angolai piacon való intenzívebb jelenléte érdekében, kiemelve, hogy a kelet-európai ország üzletembereinek tőkét és tudást kell Angolába vinniük, és aktívabban kell részt venniük a gazdaság változatossá tételében.

Hangsúlyozta, hogy a kormány infrastrukturális, vasúti és kikötői befektetéseit  is befolyásolta az olajár csökkenése. Szabó László optimistának mutatkozott a kétoldalú kapcsolatoknak a mezőgazdaság, az informatika, a közlekedés és a sport területén történő újraélénkítését illetően. „Magyarországnak nagy tapasztalatai vannak kórházi és népszámlálási adatbázisra vonatkozóan, és mezőgazdasági gépparkja és vetőmagkészlete a mezőgazdasági tevékenységek ösztönzésére”, mondta, leszögezve, hogy Magyarország kész megosztani tapasztalatait Angolával az élet legkülönfélébb területein. Szabó László kijelentette, hogy jövőre újranyitják az angolai magyar nagykövetséget az együttműködési szerződés aláírását követően.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter helyettes holnap fejezi be angolai látogatását, a magyarországi angolai nagykövet, Lizeth Pena és a magyar minisztérium magas rangú tisztségviselői kíséretében. Szabó László találkozik Abraão Gourgel gazdasági miniszterrel, Afonso Pedro Canga mezőgazdasági miniszterrel és Ângela Bragança együttműködésért felelős államtitkárral.

Javasolják, hogy Magyarország erősítse kapcsolatait

Jornal de Angola |
2015 június 17


Fotó: M. Machangongo

Egy Angola és Magyarország számára egyaránt előnyös partnerség létesítésére, új együttműködési dinamizmus kialakítására tett ma javaslatot Luandában az együttműködésért felelős államtitkár Magyarország külgazdasági és külügyminiszter helyettesének, Szabó Lászlónak. 

Ângela Bragança egy megbeszélésen javasolta ezt Szabó Lászlónak, kijelentve, hogy mindkét országnak biztos utat kell kiépítenie a baráti és együttműködési kapcsolatok megerősítése és szorosabbá tétele érdekében.

 “Angola együttműködési perspektívájának alapja a változatosságon és a fejlődésen alapul, melyben elsőbbséget élvez az infrastruktúra, az energia, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, a bányászat, az egészségügy, az oktatás és a szakemberképzés” – mondta Ângela Bragança, hangsúlyozva, hogy a Külügyminisztérium különböző osztályai éppen a Magyarország által javasolt Gazdasági és Műszaki Együttműködési Megállapodást tanulmányozzák, amelynek célja objektívabbá és dinamikusabbá tenni az együttműködést.

Az együttműködésért felelős államtitkár számára Angola és Magyarország  stabil országok, amelyek különböző szektorokban működhetnek együtt, kölcsönösen  előnyös és értékteremtő, a politikai és kulturális együttműködést előnyben részesítő területeken, ami a két népet közelebb hozza egymáshoz. Angola számára, mondta Ângela Bragança, az együttműködés nem korlátozódik árucserére, hanem olyan átfogó rendszer kialakítását célozza, amely a legjobb lehetőségeket hozza ki az együttműködésből, mindenekelőtt a műszaki képzés terén.

Az együttműködésért felelős államtitkár tájékoztatta a magyar miniszter helyettest, hogy a 2013 – 2017-es Nemzeti Fejlesztési Terv olyan strukturális projekteket hoz létre, amelyek garantálják a gazdaság változatossá tételét, a gazdaság fenntarthatóságát és a szociális körülmények progresszív javítását.

Közös célok

Szabó László magyar külgazdasági és külügyminiszter helyettes elmondta, hogy országa elő kívánja segíteni a két ország közötti gazdasági együttműködést, különösen a mezőgazdaság, az egészségügy és a tömegközlekedés terén. „Az angolai magyar befektetések több munkahelyet létesítenek”. Dicséret illeti az angolai kormánynak a gazdaság változatossá tétele érdekében kifejtett erőfeszítéseit, mondta Szabó László, hangsúlyozva, hogy Angolának és Magyarországnak vannak közös céljaik, például a gazdasági tapasztalatok cseréje, a mezőgazdaság, a tömegközlekedés, a honvédelem, a tudomány és technológia területén történő együttműködés.

A magyar miniszterhelyettes egy vegyesbizottság létesítésének lehetőségéről beszélt, az angolai és magyar vállalkozók szélesebb körű együttműködése alapjainak lefektetése érdekében, és emlékeztetett, hogy idén novemberben Budapesten szervezik az Afrika-Magyarország Gazdasági Fórum-ot, amelyre meghívta Angolát.

Magyarország célja, hogy megerősítse kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek stabilak, mint Angola, jelentette ki a magyar miniszterhelyettes, és jelezte, hogy hamarosan újranyit az angolai magyar nagykövetség.

 

Válasszon nyelvet: pt hu en


Események

Esemény archivum

Hírlevél