Az angolai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének delegációja a KKI-ben

Magyarországi hivatalos látogatásuk részeként az angolai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (Instituto Superior de Relações Internacionais, ISRI) delegációja a Külügyi és Külgazdasági Intézet vendége volt október 17-én. A delegációt Matias Pires, az angolai partnerintézet kutatási igazgatója vezette. Az ISRI és a KKI kutatói megosztották egymással tapasztalataikat a külkapcsolatok elemzésével foglalkozó intézetek működéséről, valamint a nemzetközi kapcsolatok több aktuális problémájáról, kérdéséről is beszélgettek, mint például a Brexit, az EU-orosz kapcsolatok és energiapolitikai kérdések, a német-magyar kapcsolatok vagy a szíriai háború. Egy jó hangulatú munkaebédet követően Dr. Amaral da Silva Lala, az ISRI professzora nyilvános előadást tartott Angola szerepéről az afrikai válságkezelésben és békefenntartásban.

A professzor beszélt a történelmi előzményekről, amelyek befolyásolják Angola szerepét a mai kihívásokban, valamint a békekultúra terjesztésének fontosságáról. Hangsúlyozta azokat az eredményeket, amelyeket az ország elért a regionális béke megvalósításának terén. Néhány konkrét lépésre is utalt, mint a Kimberley Process Certification Scheme-en belüli munka, a választások megrendezése és a párbeszédek kezdeményezése, amelyek segítették a szomszédos országokat a politikai stabilitáshoz vezető úton. Angola új elnökének prioritásait is említette, amelyek a béke további terjesztése mellett a gazdaság diverzifikálásában és fejlesztésében jelennek meg. A közönség kérdéseire adott válaszaiban a professzor hangsúlyozta, hogy Angola célja a Közép-afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban való konfliktus konszolidációja, ám mindenekelőtt a saját népe számára megtartani a békét. További válaszai érintették a menekültek kérdését is, melynek kapcsán a szolidaritás és a biztonság közötti tökéletes egyensúly megtalálására törekszenek.

 

 

Válasszon nyelvet: pt hu en


Események

Esemény archivum

Hírlevél